A pálya és a sebességvektor
v = 00,0 m/s
θ = 000°
Pontossag: x
⚠️ Fontos figyelmeztetés!
A program járművezetés közben csak a mobileszközökre vonatkozó hatályos közlekedési szabályok
szigorú betartásával használható. Gépjárművön a programot csak az utas használhatja, a jármű
vezetője nem! Az esetleges balesetekért és károkért a program készítője semmiféle felelősséget
nem vállal.
ⓘ
Ez a program az okostelefon GPS vevőjének adatai alapján felrajzolja a mérés indítása óta megtett
pályaszakaszt, valamint szövegesen és grafikusan is kijelzi a pillanatnyi sebességet.
A sebességvektort jelző nyíl hossza egyenesen arányos a sebesség nagyságával, az irányt pedig
a térképeken szokásos tájolással mutatja.(A sebesség függőleges összetevőjét a program nem
veszi figyelembe, illetve nem jeleníti meg.)
Célszerű a programot álló képernyőállásban (▯, portrait) futtatni.
©
Zátonyi Sándor, (ifj.), Békéscsaba, 2026.
A program csak közvetlen tanulási-tanítási célra használható.
Más kiadványban történő felhasználása csak a szerző írásos engedélyével történhet.